Apró élőlények nagy hatása: a talajbaktériumokról

Előző cikkünkben bemutattuk a talajok fontosságát, sokszínűségét, sérülékenységét. Jelen cikkünkben pedig a talaj lelkét jelentő mikrobiális élőlényeket vesszük górcső alá.  A talajlakó baktériumok közösségét nevezzük mikrobiomnak. Fajgazdag és változatos életközösségről van szó, amelyben a baktériumok folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással, valamint a talajba kerülő szerves, és szervetlen alkotóelemekkel, más élőlényekkel. Azt bátran kijelenthetjük, hogy komplex és egészséges talaj mikrobiom nélkül nem létezhet élet a bolygón.

Ha pedig a mezőgazdaság oldaláról nézzük, a talajbaktériumok jelenléte az egyik alapfeltétele annak, hogy bármiféle növényi életre alkalmas legyen a talaj. Jól kimutatható összefüggés figyelhető meg a mikrobiológiailag szegényes talajok gyér növényzete, és a gazdag mikrobiológiájú talajok dús vegetációja között. Ebben a tekintetben erős, jól fejlett és bőtermő haszonnövényekre csak akkor számíthatunk, ha a talajban bőséges mennyiségű talajbaktérium van jelen.

A talajbaktériumok típusai

Sajnos a képlet nem annyira egyszerű, hogy a nagyszámú talajbaktérium automatikusan gazdag és jó talajt jelent. A mezőgazdaság szempontjából éppúgy találunk hasznos, mint kártevő vagy parazita baktériumokat is. A növénytermesztés olyan talajokon tud sikeres lenni, ahol a tápanyagfelvételt, tápanyag megkötést segítő baktériumok, illetve a kártevőket gyérítő baktériumok vannak többségben.

Hasznos baktériumok

Lebontó baktériumok: Ezek a szervezetek képesek a talajba kerülő szerves anyagok, növényi és állati maradványok lebontására. Az anyagcsere folyamataik eredményeképpen pedig a növények számára felvehető formában jelennek meg a tápanyagok, mikroelemek és ásványi anyagok a talajban.

Megkötő baktériumok: A legismertebbek, és a mezőgazdaság szempontjából legfontosabb fajok az úgynevezett nitrogénmegkötő baktériumok. Egyes fajok szimbionták, tehát a növények gyökérzetén telepszenek meg, szimbiózisban élve a növénnyel. Más fajok a talajokban szabadon élnek. A harmadik típus pedig az endofita nitrogénmegkötők, amelyek a növények szervezetén belül élnek.  Ilyen baktériumok például a Rhizobium, vagy Azotobacter fajok.

Kártevő-parazita baktériumok: Egyes baktériumfajok kifejezetten a mezőgazdasági kártevők szervezetében élősködnek. Legismertebb képviselője a Bacillus thuringiensis, amely több biogazdálkodásban használható baktériumkészítményben is megjelenik. Amennyiben elég nagy mennyiségű ilyen baktérium van jelen, a kártevők nem tudnak megjelenni és elszaporodni a növényállományban. Ígéretes eredményeket mutat a Bacillus subtilis, amely a kísérletek szerint a szklerotíniás és a fuzáriumos megbetegedés ellen is hatékonyan használható.

Kockázatot jelentő baktériumok

A növénybetegségek mintegy 20 százalékát baktériumok okozzák. Minden kertészeti haszon- és dísznövénynek van bakteriális kórokozója. Célszerű tehát felkészülni a baktériumos betegsége elleni védekezésre mind a haszonnövény, mind a dísznövény termesztés esetén. A növénybetegségeket okozó, úgynevezett növénypatogén baktériumok, általában aktívan mozognak a talajban, és kémiai ingerek hatására találják meg a gazdanövényt. Ezen felül könnyen bekerülhetnek a gazdanövények szervezetébe a nem megfelelően fertőtlenített munkaeszközök által is.

A helytelenül elvégzett növényápolás, az esetleges szabadon maradó sebek, a rovarrágások, vagy a jégkár mind-mind növeli a baktériumos betegségek kockázatát. A károkból eredő sebek ugyanis remek bejutási kapuk a növény szervezetébe. Jelentős kártevő baktérium például a burgonya és a paradicsom hervadását okozó Clavibacter michiganensis subsp. sepedonicus, a tűzelhalást okozó Erwinia amylovora, vagy a burgonya gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum.

Segítsünk a baktériumoknak!

A mezőgazdász célja, hogy minél több segítő baktérium, és minél minimálisabb számú kártevő baktérium hatás jelenjen meg az ültetvényen. Korunk egyik legnagyobb kihívása a fenntartható, vegyszermentes növénytermesztés, melynek alapja lehet a megfelelő baktérium arány.

A konvencionális mezőgazdaság hosszú távon nagyban csökkentette a talajbaktériumok számát. A műtrágyázás, és a növényvédőszerek (különösen a réz alapú szerek), a talajtömörödés kedvezőtlenül hatnak a talajbaktériumokra. Egyes kutatások szerint az intenzív talajművelés hatására a talajbaktériumok száma sok helyen alig ezredrésze az optimálisnak.

Tudni kell, hogy az intenzív művelés, a műtrágyázás hatására arányaiban jóval több hasznos talajbaktérium tűnik el, mint kártevő. Az intenzíven művelt talajok esetében, mivel a hasznos baktériumok eltűnnek, a jóval ellenállóbb kórokozó baktériumok könnyen elszaporodhatnak.

A hasznos talajbaktériumok felszaporodását többféle mezőgazdasági gyakorlattal segíthetjük. Elsősorban célszerű a műtrágyázás helyett szerves trágyát és zöldtrágyát kijuttatni.

Ez tápanyagot szolgáltat az olyan lebontó baktériumok számára, amelyek képesek ezt a nagy mértékű szervesanyagot a növények számára felvehető tápelemekre bontani. Szintén jó megoldás a talajunkat időről időre pillangós kultúrával, például borsóval, babbal bevetni. Ezeknek a növényeknek a gyökérzetén nagy számban jelennek meg a fentebb leírt nitrogénmegkötő baktériumok. A pillangós kultúra betakarítása után a talajban rengeteg hasznos nitrogénmegkötő baktérium marad hátra. Fontos tudni azt is, hogy a tömörödött, levegőtlen talajban nem fognak megélni a baktériumok sem. Célszerű a talajt lazítani.

Huminsavak és gilisztahumusz

Ha a talajjavításnak két alapeszköze létezik, az szinte biztosan a huminsav, és a gilisztahumusz.

A huminsav más néven kálium-humát egy olyan komplex vegyület, amely olyan növényi, és állati maradványokból származik, amelyek már átestek humifikációs folyamatokon.

A fulvosavak mellett a huminsav a talaj humuszképződésének alapköve. A leromlott talajok újraélesztéséhez az egyik legjobb eszköz a huminsavas kezelés.

A Biomit Genesis magas huminsav koncentrációjú vizes szuszpenzió, ezáltal könnyen kijuttatható és bedolgozható a talajba. Mind a talajélőlények mind pedig a növények nagyon jól reagálnak a talajba kerülő huminsavra. A kezelés után a talajlakó baktériumok robbanásszerű szaporodása indul meg. Ez már önmagában is javítja a talajéletet. Az elvetésre kerülő magok, vagy kiültetett palánták egy optimális mikrobiális közegbe kerülnek.

A gilisztahumusz használata a konvencionális mezőgazdaság hatásainak ellensúlyozására javasolt. Optimális esetben egy-egy hektár talajban több millió giliszta élne. A vegyszerkijuttatás, és főleg a legtöbb növényvédőszer vivőanyagokból származó nehézfémek azonban jelentősen megtizedelték a giliszták létszámát. A Biomit Terra gilisztahumusz készítménnyel ezt a hiányt lehet hatékonyan pótolni.

Kijuttatása gyors és egyszerű az oldott állapotnak köszönhetően. Javasolt 100-200 liter Biomit Terra-t kijuttatni hektáronként, minimum 300 literes vízmennyiséggel. Az oldott állapotú gilisztahumusz feltölti a kapillárisokat, és optimális közeget biztosít a talajbaktériumok és a hasznos gombák számára. Használatával pedig jobb gyökeresedés, erősebb, ellenállóbb növényállomány várható.

Talajoltás

A leggyorsabb és legegyszerűbb talajjavítási mód, ha közvetlen élő baktériumokat juttatunk ki, baktériumtrágyaként. Ez általában élő baktériumtörzseket jelent vizes szuszpenzióban. A talajra vagy a tarlóra permetezve, a baktériumok elkezdenek felszaporodni. A talajoltás viszont nem csodaszer, szükséges, hogy a baktériumkészítmény megfelelő körülmények közé kerüljön. Itt fontos megemlíteni az optimális hőmérsékletet, PH-tartományt, a nedvesség és a megfelelő oxigén jelenlétét.  Ha a talaj teljesen leromlott állapotban van, nem célszerű azonnal baktérium készítménnyel beoltani, hanem javasolt előtte a talajállapotot feljavítani.

Ez történhet komposzt, huminsav, zöldtrágya kijuttatással, vagy olyan talajtakaró zöld keverék vetésével, amely lazítja és szerves anyaggal feltölti a talajt. Az így előkészített területre kijuttatott baktériumok könnyen és gyorsan szaporodásba és táplálkozásba kezdenek. A kijuttatott mikrobák speciális tulajdonsága az úgynevezett mikrobiológiai önvédelem. Ennek során a mikroorganizmusok saját magukat, életterüket és táplálékforrásukat védik a talajban élő káros szervezetektől. A védekezés jól bevált módja olyan másodlagos anyagcseretermékek termelése, amelyek meggátolják más baktériumok elszaporodását.